– Ez az! Találtam valamit!

– Végre… én meg csak turkálok a porban napfelkelte óta. Valami érdekes?

– Talán. Egy tárolóedény-szerűség. Ismeretlen összetételű. Elég nagy. Hol az analizátor?

– Tegnap azokat a vázmaradványnak vélt darabokat izoláltam velük, de aztán kiderült, hogy valami alacsonyabb rendű helyi létforma egyfajta kinövései voltak. Nem tudom, mi célt szolgálhattak… na, hozom a gépet.

– Jól van, nem sietünk. Úgyis ki kell ásnunk valahogy ezt a dolgot. Ahogy nézem, ez csak az egyik sarka. Az viszont biztos, hogy belül üreges. Hallom, hogy kong. Talán ki is lehet nyitni valahogy.

– Itt az analizátor. Bocsánat, kapitány, kicsit koszos lett. Elég sok mocsokból kellett kiguberálnom azokat az izéket tegnap.

– Nem baj, csak a sugaras részét akarom használni. Ráirányítom egy nagyjából tiszta felületre. Így… na, nézzük, mi vagy…

– Hm… ólom?

– Úgy tűnik. De valami ötvözet. Rossz minőségű. Nagyon szennyezett. És legalább egyszer részlegesen megolvadt. Aha… igen, erős, de rövid ideig tartó hőhatás érte valamikor… hm… hozzávetőlegesen 6400 helyi napévvel ezelőtt.

– Nem túl modern a dolog, mi?

– Valószínűleg ezért nem találtunk eddig semmi érdemlegeset. Bár ennyi idő sem elég arra, hogy ilyen állapotokat idézzen elő egy ilyen kedvező helyen fekvő égitesten… ráadásul… na, mindegy, nézzük, mi ez. Hozd az automatát.

– Pillanat.

– Csak azt nem tudom, hogyan kezdjünk hozzá. Azt sem tudjuk, mekkora ez a micsoda. Meg hogy milyen az alakja. Ez melyik analizátor? Működik benne a letapogató is?

– Igen. Mintha a másik ment volna tönkre a kettesszámú bolygón. Ki gondolta volna, hogy pont arra a savasságra érzékeny az a roncs?

– A tervezője gondolhatott volna rá. Ha már egyszer „univerzális, minden körülmények között használható kutató/analizáló készüléket” tervezett…

– De legalább volt tartalék.

– Legalább…

– Nos?

– Amennyire látszik, szabályos téglatest alakú. Hol az automata? Na… így. Remélem, károsodás nélkül ki tudja ásni ezt a valamit. Hihetetlen, hogy manapság az ember már a Gyarmatfelügyelőség cuccaiban se bízhat meg.

– Eddig mindig jól működött…

– Eddig.

– Tessék, most is jól halad. Ha pontos volt a leírás, már a fele kinn van.

– Ha pontos volt…

– Jaj, kapitány…

– Mi az? A másik analizátor is működne még, ha hagyjuk lefutni a részletes légkörtesztet, mielőtt kimegyünk a felszínre a kettesen.

– Igen-igen… majd levonják a fizetésemből.

– Nocsak, mostanában ennyire jól fizetik a technikai tiszteket?

– Csak ha ilyen renitens kapitányok mellett kell józannak és szabálytisztelőnek maradniuk…

– Ahá… már bónusz is jár a mellém beosztottaknak? Na, majd meglátjuk, mekkora lesz a bónusz, ha kinyitjuk ezt. Tényleg elég könnyen kijött.

– Igen. Valóban szép nagy valami. Az eddigiek alapján nem gondoltam volna, hogy ekkora bármit is találunk majd itt. Nézz csak ide! Ez az oldal lehetett az eleje. Szárnyszerű rendszerrel nyílik. Illetve nyílt valaha. Ahogy nézem eléggé megrongálódott. Azért talán épen maradt benne valami.

– Talán…

– Rosszul aludtál, kapitány?

– Miért?

– Elég pesszimista vagy ma.

– Nincs okunk feltételezni, hogy belül olyan dolgokat tároltak volna, amik strapabíróbbak a külső héjnál. Akkor minek a külső?

– Talán valami értékes volt benne. Vagy valami ritka. El akarták zárni.

– Elzárni? Minek? Akkor senkinek sincs haszna belőle.

– Látod, kapitány, ezért kellenek a technikai tisztek. Hogy legyen, aki használja a józan eszét. Ez egy teljesen idegen faj. Teljesen idegen gondolkodással. Még az is lehet, hogy valami veszélyes van benne.

– Veszélyes? És azt minek tárolni? Miért nem semmisítik meg?

– Emlékszel a G’n’racc incidensre?

– Nekik volt az a nagy xenovíruslaboruk? Mindenféle biztonsági edényekben gyilkos kórokkal meg fémzabáló organizmusokkal?

– Pontosan. Semmi nem indokolt volna egy ilyen létesítményt. Ők viszont fegyverként akarták alkalmazni őket – ráadásul egy egész bolygó ellen! És ez még csak a biológiai oldal. Csak hogy a vegyi megközelítésekről ne is elmélkedjek most…

– Jól van, értem-értem… nos, vigyük be, vagy itt nyissuk fel?

– Jó kérdés. Én talán inkább itt nyitnám ki. Nem tudhatjuk, hogy ami belül van, milyen atmoszférára hogyan reagál. Persze itt is változhatott a légkör összetétele az elmúlt 6400 évben, sőt, biztosra is veszem, hogy változott, nem is kicsit… de mégis ez a „természetes” környezet.

– Rendben. Rád bízom.

– Megtisztelő…

– Mi legyen a módszer?

– Ahogy nézem, a nyílás több helyen összeforrt a kerettel. Nem nagyon látok rajta nyitószerkezetet. Bár nem vagyok asztrolakatos. Lézerrel talán.

– És mi lesz, ha baja esik annak, ami benne van?

– Pech… de nincs jobb ötletem, kapitány.

– Valami sugárzás? Esetleg hő?

– Nem ismerjük a pontos összetételét az ötvözetnek. Hővel meg… akár mindent megrongálhatunk, ami belül van. A lézer kevésbé veszélyes ilyen szempontból.

– Akkor legyen az. Remélem, az automata ugyanolyan jól dolgozik majd, mint eddig.

– Meglátjuk. Beállítom valami enyhe fokozatra, aztán elindítom.

– Hm… biztos, hogy jól kezdett neki? Nehogy mégis összebarmolja, ami belül van.

– Nem tudom. De nem én írtam a programját. Ezért szeretem jobban a régebbi gépeket. Bár végül is ez sem rossz. Egész gyorsan halad. Látod, kapitány, mindjárt végez.

– Igen, és még arra is volt gondja, hogy félretegye a kivágott darabot. Na, lássuk!

– Hát…

– Mi az?

– Nem mondom, hogy többre számítottam. De egy kicsit azért reménykedtem.

– Örüljünk annak, ami van. Mik ezek?

– Óvatosan! Lehet, hogy ha hozzájuk érünk, szétporladnak, és annyi. Itt az analizátor, nézzük a hozzávetőleges összetételüket.

– Te értesz hozzá…

– Kösz, kapitány, ez kedves tőled. Nem is emlékszem rá, mikor hallottam tőled ilyesmit utoljára.

– Jól van, csak mondd már, mi az eredmény!

– Hát, lássuk… először itt fölül, ebben a kisebb rekeszben. Hm… valamilyen polimer alapú, kisebb tárgyak. Valami lapka. Vékony, erősebb anyagú, ismeretlen jelekkel. Egy hosszúkás, hengeres dolog, belül valami fémes alkatrésszel. Néhány apróbb, tisztán fémes tárgy. Acél, ezüst. Egy lánc, karika. Nem tudom, mik lehetnek. Egyelőre semmi izgalmas.

– Ennyi?

– Nem-nem. Alul… ez is valami polimer, csak rugalmas, szövetszerű. Többrészes, szabálytalan alakú. Hm… erősen szén alapú itt minden. És itt valami. Nézzük csak…

– Igen?

– Ez valami szerves anyag. Furcsa alakú. Egy vastagabb, hosszúkás, megint csak polimer alapon furcsa, csőszerű kiemelkedés, ebből a szerves anyagból. Az biztos, hogy a szerves réteg is kémiailag kezelt. Valami zsineg van az elején, bizonyára a szélességet lehet vele állítani. Nem tudom, mi lehet ez. Viszont…

– Viszont?

– Ebben a szövetszerű polimer dologban vannak még egyéb részek is. Fém satöbbi de nem az igazán érdekes… viszont… ez mi? Szerves… celluloid alapú. Itt van, látod? Valahol ez alatt a réteg alatt. Elég nagy. Talán még egyben van. Próbáld csak meg kivenni.

– Ha te mondod…

– Ha eddig megmaradt, talán kibírja, ha vigyázva nyúlsz hozzá.

– Úgy dirigálsz, mintha te lennél a kapitány…

– Bocsánat.

– Semmi gond, ehhez mégis talán te értesz jobban. Na, eddig egészen jól bírja.

– Óvatosan… úgy-úgy… amivel átkötötték, az is valami szerves, de nem celluloid. Olyasmi, mint az előbbi, zsineges dologé. Na. Nyisd csak szét. De óvatosan!

– Hm… ezek! Valamiféle jelek!

– Igen-igen. Bizonyára egyfajta kommunikációs forma lehet. Elsőre nem látok benne szabályt, de nincs túl sok jel és ismétlődnek. Bizonyosan értelmes.

– De nagyon furcsa… mi lehet az iránya? És a rendszere?

– Várj csak, kapitány. Mintha…

– Mintha?

– Mintha már láttam volna ilyen jeleket. Valahol… nem emlékszem pontosan, már régen volt. Kadét koromban. Talán a th’Ruj Kettesen. Az őslakók szentélyeiben, vagy minek hívjam azokat a helyeket. Ismered őket?

– Persze. A th’Ruj Kettesen? Az nincs nagyon messze ide…

– Igen. És a fedélzeti lexikonnak bizonyára van a nyelvről átirata. Elvileg az összes megfejtett nyelvről van, és ha jól emlékszem, a néprajztudósok meg a történészek már foglalkoztak a th’Ruj őslakóival. Hozom a vizuális érzékelőket.

– Rendben. Jó lenne, ha tudnánk, mi lehet ez…

– Itt is van. Remélem, jól működik a beolvasó. Igen, meg is van. Azt mondja, hogy „feldolgozás.” Hát dolgozz.

– Nos?

– Vannak egyezések… nem is kevés! Egyszerű jelrendszer, balról jobbra, fentről lefelé… fordítás folyamatban. Hm… nos, itt egy első, durva átdolgozás, amit a gép a fellelhető egyezések alapján készített. Azt mondja, „vetítés”…

 

 

–… satöbbi satöbbi satöbbi. Azt hiszem, most már minden világos…

– Valóban?

– Persze. Most már majdnem mindent értek, kapitány. Ez egy B3-as típusú civilizáció anyabolygója… volt. Valóban, teljesen egyértelmű. Minden egybevág.

– Úgy, hogy én is értsem.

– Ismered a civilizációs kategóriákat, nem? Az „A” a természeti katasztrófában kipusztultaké, a „B” az önmagukat elpusztítóké…

– Igen-igen…

–… a „C” a külső létformák által kiirtottaké, a „D” a…

– Jól van, jól van, nem az egyetemen vagyunk.

– Szóval ez egy B3-as. Már a sok polimerből sejtenem kellett volna. Elég sarkalatos pont a fejlődésben, sok ismert, de korábban elpusztult civilizáció esik ebbe a kategóriába.

– És mi pontosan ez a B3?

– Atomháborúban kipusztult társadalom. Ha egy faj nem egységes népként jut el a fejlődés nukleáris szakaszába, fennáll a veszélye, hogy a belső konfliktusok kontrollálhatatlan következményeképp a lehetséges maximumnál több atomfegyver kerül bevetésre, és ez visszafordíthatatlanul károsítja a bolygó ökoszisztémáját. Tíznél több B3-as kultúrát ismerek jómagam is.

– Szóval… ennyi az egész?

– Minden valószínűség szerint. Ezért nem találtunk nagyobb nyomokat sem eddig. Az atomfegyverek nagyon hatékonyak minden anyagi célpont ellen. Plusz a nukleáris tél, meg az eltelt idő. Jobban belegondolva, nem hinném, hogy a bolygó bármely pontján egyebet találnánk, mint itt. Legalábbis mi nem fogunk. Egy nagyobb kutatócsoport talán.

– Akkor hát fölöslegesen jöttünk ide.

– Nem hinném. Legalábbis bizonyítékot találtunk arra, hogy itt valóban létezett egy civilizáció, sőt, a kipusztulásuk feltételezhető okáról is tudomást szereztünk. És egy másik fontos dologról is megfeledkezel.

– Miről?

– A thu’Ruj Kettesről.

– Valóban, az egyezések…

– Ami azt jelenti, hogy a honos faj legalább 4-es fázisú volt, amikor kipusztult. Képesek voltak csillagközi utazásra. Az is lehet, hogy biológiaiak sem függetlenek a thu’Ruj Kettes lakóitól. Bár…

– Bár?

– Az is egy opció, hogy néhány egyedet egyszerűen elhurcoltak más interszoláris utazók, és ők végül a th’Ruj Kettőn kötöttek ki. Nem tudhatjuk biztosan. De ezek olyan körülmények, amikről mindenképpen tájékoztatnunk kell a Gyarmatfelügyelőséget.

– Jó, majd összeeszkábálunk valami jelentésfélét. De én most megéheztem, inkább együnk valamit.

– Nem tudom, kapitány, nézzünk körül, hátha van még valami ebben a dologban.

– Ugyan, az itt lesz akkor is, amikor visszajövünk. De most eszünk. Ez parancs.

– Értettem, kapitány. Akkor hát együnk.

– Ez a beszéd.