Másnap
2010.02.10. 14:13
Arra ébredek, hogy forog velem a világ. Kinyitom a szememet, de úgy sem jobb. Jólesne sóhajtani, de kiszáradt a torkom, a nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. A másnap savanyú ízét érzem a számban. Bámulom a plafont, és várom, hogy megérkezzen a fejfájás is. Szerencsére még mindig kicsit részeg vagyok, úgyhogy csak később jön. Addig még lehet egy órám, talán kicsit több.
Még mindig mosolyogva bámulom a plafont, és közepén a seszínű lámpát. A körvonalai folyton elmosódnak, hiába próbálok fókuszálni. Fájnak a szemeim. Pupilláim olyan tágak, hogy szinte széthasadnak. Megpróbálok megmozdulni.
Egy fotelben fekszek, egyik lábam átvetve a karfán. Megpróbálom mozgásra bírni elzsibbadt tagjaimat, és talán egy perc szenvedés után sikerül normális ülő pozícióba tornáznom magamat. A zsibbadás lassan múlni kezd, mintha ezer tűvel szurkálnák az izmaimat. Valamiért mindig szerettem ezt az érzést. Még mindig kábán mosolygok. Görcsbe rándul a gyomrom.
Körülnézek. A szobában még ketten vannak rajtam kívül: a szőke csaj a kanapén, az est házigazdája –engem legalábbis ő hívott meg-, és egy srác, a szoba túlsó végében, a sarokba dőlve. Előbbi jogot hallgat, utóbbi pedig… nos, fogalmam sincs.
Nem emlékszem. Nem is érdekel.
Felállok, és próbálok halkan kimenni a szobából, de látom, hogy akkor sem ébrednének fel, ha az összes utamba akadó üvegbe belerúgnék – pedig van jó néhány.
Kimegyek a konyhába, ahol egy sokadéves szociológus alszik az asztalra borulva. Ahogy elnézem a légzése ritmusát, akár kómában is lehet. Kinyitom a hűtőt, és nagyon remélem, hogy találok valami használhatót…
Pezsgő… bor… még pezsgő…
Mit is ünnepeltünk?
A hűtő aljából kiveszek egy doboz sört.
-Nekem is adnál egyet? –fárad, rekedt, de még így is kedves hang.
Kiveszek még egyet, és megfordulok.
-Persze. Úgysem az enyém.
Átnyújtom a hideg fémdobozt. Elveszi. Hosszú, sötét haj, sötét szemek, pengényi száj…
Arcára kiül a másnaposok jellegzetes, fájdalmas mosolya.
-Köszi.
Valamiért úgy érzem, mondanom kellene valamit. Lassan az agyam is elkezd normálisan működni, úgyhogy eszembe jut:
-Akkor, még egyszer boldog születésnapot!
Megköszörüli a torkát, és látom, hogy ha nem lenne ennyire másnapos, most egy apró nevetést is hallhattam volna.
-Ne is emlékeztess rá…
Koccintunk. Nincs is jobb ellenszere a másnaposságnak, mint a hideg sör… persze, csak ha elég időt tud eltölteni a gyomorban. De ezzel most nem lesz gond. Már egész jól vagyok. Csak a fejfájás közelít öles léptekkel, és persze halálosan fáradt vagyok.
-Hogyhogy már ébren vagy?
-Órám lesz. –felelem, és iszok még egy kortyot. –És te?
-Nem tudtam aludni… belegondoltam, mennyit kell majd takarítanunk.
Halkan nevet, és bájosan eltúlozva kacsint. Aztán újra mosolyog, és szüntelenül a szemembe néz.
-Hát, ha végeztem, szívesen visszajövök segíteni. Azt hiszem, úgyis időbe telik, mire itt rendet tesztek. A kedves bérlőtársad még legalább fél napot alszik, ahogy elnéztem…
Újabb korty sör, de a szám még mindig fájdalmasan száraz.
-Nem teheti meg, két óra múlva indul a vonat. Elutazik hétvégére.
Még mindig mosolyog, de már sokkal forróbb a pillantása, a hangja sokkal komolyabb.
-Bulit szervez neked, aztán itt hagy a romokkal? Hát, nem irigyellek.
-Ez van.
Mosolygok és iszok még egy kortyot. Még félig lehet a doboz. Leteszem az asztalra, egy üres pezsgősüveg és az alvó szociológus közé. Megnézem az órámat. Kicsit csodálkozok is, hogy a kezemen van, és nem kell az egész lakást átkutatnom utána.
-Most tényleg mennem kell. De délután visszajövök. Addig tarts ki!
Megengedek magamnak egy feltűnően pimasz vigyort, de nem zavarja. Kedvesen felnevet, aztán letelepszik egy székre és lehunyja a szemét.
-Várlak.
Nem mondok semmit, csak kimegyek a konyhából, és megkeresem a cipőimet. Felveszem a kabátomat is, aztán kimegyek a lakásból. A panelház hideg lépcsőházában még jobban kijózanodok, ahogy leballagok a negyedikről.
Jólesik. Volt már rosszabb. Sokkal rosszabb.
A ház ajtajának vastan üvegén át nem látok ki, úgyhogy meglep, amikor az utcán fagyos szél és szitáló hó fogad. Összehúzom magamon a kabátot és halkan káromkodva elsétálok a buszmegállóig. Remélem, hogy még van pár percem, úgyhogy rágyújtok. A keserű füst először csak még jobban felkavarja a gyomromat, de aztán lassan ellazulok. Egyre nagyobb pelyhekben hull a hó. A gondolataim vadul csaponganak, de nem igazán próbálom összeterelni őket.
Állok a hóesésben, számban cigaretta… jólesik.
A cigit a felénél abba kell hagynom. Felszállok a buszra, és magamban káromkodva megjegyzem, hogy máskor a havazás miatt órákig nem járnak buszok… de végül is nem igazán számít. Leülök, és az áthűlt üvegnek támasztom a fejemet. Lehunyom a szememet és hagyom hogy elkábítson a rázkódás.
Félálomban szállok át a másik buszra, aztán még egyre. Csak az egyetem előtt térek igazán magamhoz. És most már tényleg fáj a fejem.
Bemegyek az épületbe, és felsétálok a második emeletre. A folyosó végén, a terem előtt kisebb csoport áll. Rossz érzés fog el, de azért biztos, ami biztos, odamegyek. Az ajtón cetli, rajta piros tollal írt szöveg:
Kedves Hallgatók! A mai órám elmarad.
Dátum, aláírás. Remek.
A csoport halkan morog, de aztán rájönnek, hogy ez annyira nem is zavarja őket. Engem sem igazán. Amikor mindenki elmegy, benyitok a terembe és leülök a hátsó sorban. Kinyújtózok, és mivel a termet nem fűtik, magamra terítem a kabátomat. Lehunyom a szememet és csak másfél óra múlva ébredek fel, amikor elkezdenek szállingózni a következő előadásra várók.
Már sokkal jobban érzem magam, a fejfájás sem rosszabbodott. Ásítok, és ránézek az órámra. Még korán van.
Jólesne egy kávé.
Keresek egy automatát, és fáradt kábasággal kortyolgatom a kesernyés löttyöt. Legalább meleg. Szinte élvezettel gyűröm össze a műanyag poharat –nem tudom miért- és kimegyek az épületből.
Most még erősebben havazik. Rágyújtok, és elindulok vissza a lakásba. Eszembe jutnak azok a szemek, és úgy döntök, veszek egy üveg bort.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://agyirokkant.blog.hu/api/trackback/id/tr271745631
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.10. 19:06:32
Vigyázz a vékony ajkú nőkkel. Kegyetlen típus ;)
Amúgy volt nekem is egy kedvenc éjjeli büfém, ahol pizzát is adtak fél kiló ketchuppal. Valahogy részegen hajnalok hajnalán mindig élvezettel zabáltam. Egyszer próbáltam meg józanul, de förtelmes volt... :)
Amúgy volt nekem is egy kedvenc éjjeli büfém, ahol pizzát is adtak fél kiló ketchuppal. Valahogy részegen hajnalok hajnalán mindig élvezettel zabáltam. Egyszer próbáltam meg józanul, de förtelmes volt... :)
vasziljevics 2010.02.12. 23:40:57
@Krajcs: ja. meg egy száj különben is legyen száj.
amúgy kérdezni akartam, csak mert megint beleakadtam egy múltkori kommentedbe, hogy mi a jó francot takar a "skandináv dráma" kifejezés? :)
amúgy kérdezni akartam, csak mert megint beleakadtam egy múltkori kommentedbe, hogy mi a jó francot takar a "skandináv dráma" kifejezés? :)
Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.13. 16:40:33
@vasziljevics: Ilyenkor olyanokra gondolok pl mint a Let the right one in. Vagy egy taxis film utolsó történetére: Minden csendes, hullik a hó a sötétben, sehol senki. Magányos lelkek bolyonganak a zúzmarában, míg össze nem akadnak egy sápadt lámpa fénykaréja alatt.
Onnan rövid szóváltás után együtt folytatják útjukat, avagy ki-ki folytatja sétáját a saját sorsának kilátástalanságában, leggyakrabban pedig közülük az egyik vérbe fagyva végzi az árokban.
Szóval a szokásos skandináv életérzés :)
Onnan rövid szóváltás után együtt folytatják útjukat, avagy ki-ki folytatja sétáját a saját sorsának kilátástalanságában, leggyakrabban pedig közülük az egyik vérbe fagyva végzi az árokban.
Szóval a szokásos skandináv életérzés :)