– Hogy vagy? – kérdezte a Kócos. Teljesen fölöslegesen. Azt hiszem, látszott rajtam, hogy vagyok.– Cefetül… – ennyit bírtam kinyögni válaszként, és lecsuktam a szemem. Azt a pillanatot vártam, amikor szétreped a koponyám, és végre elmúlik minden…

 Lélekszakadva rohantam az utcán. Néha átugrottam egy-egy nagyobb pocsolyát, hiányzó aknafedelet. Minden egyes lépésénél magasra fröccsent körülöttem a mocskos latyak. A gépfegyver ütemesen csapkodta a derekamat. Sötét volt már. Alattomos, decemberi sötét, köddel és…

 Igazán jóféle bicska volt. Agancsnyelű, edzett acél, szépen ívelt pengével – az átutazó vándorárus meg is kérte az árát. No de nem baj, a gyereknek születésnapja van, és egy tízéves ifjú már elég nagy ahhoz, hogy a felnőtté válás első jelképét birtokba…