Csak bámulok kifelé a telefonfülke oldalának dőlve. Odakint szakad az eső, patakokban folyik végig a hűvös plexifalon. Rágyújtok.

Tudom, hogy én rontottam el… nem kellett volna elrohannom tőled… Fel kellett volna hívnom… fel kellett volna vennem a telefont amikor kerestél… Jelentkeznem kellett volna… Nem is emlékszem már min vesztünk össze, valami ostoba apróság volt… már majdnem egy hete nem láttalak, nem hallottam a hangod… a büszkeségem, amit szerettem magamban, most megcsalt: ostobasággá változott. Nem tudom miért történt ez az egész, de kell hogy legyen kiút.

Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, de alkoholtól bódult agyam nem akar engedelmeskedni. Napok óta csak ittam, fáradt vagyok. Észreveszem hogy végigégett a cigi. Meggyújtok egy újat.

Nem tudom, miért borultam ki… rossz napom volt, azt hiszem. Nem akartam hogy elmenj az nap, azt akartam hogy velem maradj. Baromság, nem tudom miért csináltam. Mindig tiszteltem az életed, ahogy te az enyémet… Üvöltöttem, és elrohantam. Nem tudom miket vágtam a fejedhez, de az ajtóból még hallottam hogy sírva fakadsz. Nem fordultam vissza.

Fáj a fejem, és idegesítően az arcomba tapadnak az elázott hajtincsek. Rohadt eső. Évek óta nem láttam ilyen égszakadást. Érzem hogy beázott a cipőm, a nedvesség lassan araszol felfelé a zoknimon. Üvölteni lenne kedvem, tehetetlenségemben belerúgok a fülke oldalába. Fáj. Lassan kezdek kijózanodni. Megint rágyújtok.

Nem ezt érdemelted három év után. Sokat köszönhetek neked, talán nem is tudod mennyit. Soha nem értettem, miért szeretsz… te tökéletes voltál, én egy senki. De szerettelek, és szeretlek most is. Annyit tűrtél, annyi hülyeséget elviseltél… többet érdemelsz ennél… többet érdemelsz nálam. De szeretlek. Sajnálom… sajnálok mindent… tudom hogy az én hibám…

Ránézek a telefonkagylóra. Meglepődnék, ha működne, talán nincs is működő telefonfülke az egész városban. De összekaparok a zsebemből egy marék aprót, és kipróbálom… van vonal. Tárcsázok.

Emlékszem, amikor először felhívtalak… előző este találkoztunk. Megint le voltam égve de én fizettem. Persze, azoknak a szemeknek nem lehetett ellenállni. Megadtad a számod… három éve volt. Úristen, már három éve. És te mindig ott voltál nekem. Szeretlek.

Hallgatom a búgást. Halkan dobolok az ujjaimmal, elnyomom a cigim. Nagyot lélegzem.

Vedd fel… kérlek vedd fel…

-Igen?

Férfi hang. Elsötétül minden. Talán rossz számot tárcsáztam? Ugyan, kívülről tudom a számod…. Hallgatom még egy darabig, amint az ismeretlen érdeklődik, de már máshol járok… pillantásom a plexin végigcsorgó vízre téved… nekidőlök a falnak, érzem ahogy a hideg végigkúszik a hátamon.

Letette. Halk, bántó búgás. Visszateszem a kagylót. Eszembe jutnak a szemeid, szinte magam előtt látlak. Megrázom a fejem, valami végigcsorog az arcomon. Próbálom elhitetni magammal, hogy csak egy vízcsepp a hajamból… persze tudom, hogy nem.

Kiveszem az utolsó szál cigit a dobozból, meggyújtom és nagyot szívok belőle. Aztán kilépek az esőbe és elindulok előre. Nem érdekel hová.

Mögöttem mintha lángolna a fülke, az elmúlt három év, minden… minden ami mögöttem van. A tűzvész fénye elől menekülve vetem magam a sötétségbe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.