(Talán) erőszak
2010.05.07. 13:59
Nyunyókának, hogy tudja, mi történt a tehénnel. Meg mert gyenge pillanatomban talált.
Reccsenés. Talán csak a szél billegtet valamit az ezeréves padlón. Talán a szuvas deszkák készülnek megadni magukat. Talán segítség jön. Talán.
Szavak. Ismeretlenek. Durvák. Faragatlanok. Talán nem is emberi nyelven mondták ki őket. Talán mégis segíteni jönnek. Talán.
A kilincs lassan megmozdul. Előbb le, aztán fel. Valaki az ajtót próbálja. Nem nyílik. Talán szólni kellene neki – idebenn a kulcs. Talán ki is kellene nyitni. Talán nem is kell tovább bujkálni.
Az ajtó megremeg – az egész világ megremeg. A kéz, a láb, az egész test – minden reszket. Görcs. Combban, vádliban, alkarban, hátban. Miért nem szól? Miért nem kérdi, ki az? Talán csak valamit keres. Értéket. Javakat. Pénzt. Kincseket. Bármit. Talán nem is törődik mással.
Hirtelen fényár – az ajtó enged. Megint az ismeretlen szavak. Egy kéz érintése. Kérges, mocskos, de emberi. Emberi? Talán.
Reszket a világ. Rázkódik. Valami reccsen, szakad – talán ruha, talán más. Talán megkegyelmeznek. Még hangok. Többféle, de ugyanolyan mély. Száraz, rekedt, mohó, kiéhezett. És megint a kéz.
A napfény sem segít. Sőt, csak kínoz. Éles. Világít. Mindenhová. Ahová nem kellene, oda is. Izzadás. A kéz megcsúszik. Röhögés. Ez is durva. Nem emberi. Valami csattan. Pofon? Talán. De a fal adta a másikat. Minden sötét. Ájulás? Talán. De mégsem. Nem.
A kezek megint. Lent, fönt – mindenhol. Na persze... Érdes tapintás. Kemény, de mégis óvatos. Valami furcsa érzés jön. Lassan, de biztosan… olyan érdekes. Bizsergés. De miért? Még soha… még soha nem… Megint a durva röhögés.
Megfordul a világ. Jobbra… balra… mindenfelé… ki tudja? Valami közelít. Valami közelít, de nincs még itt. Miért? Jöjjön hát! Jobb túlesni rajta. Jöjjön már! Kell! Igen, kell, hogy ez a bizsergés elmúljon. Muszáj elmúlnia! És ha elmúlik jó lesz. Ez biztos. Semmi más nem számít.
De megjött. Erős, feszes, határozott. Nem kímél. Nem alkuszik. A fájdalom, csak az ne lenne. Mindig ez van? Vagy csak most? Vagy csak a kellő felkészülés nem volt meg? Kicsit durva. Érdes. Mint a kéz. De valahogy… mégis jó. Igen. Egyre jobb.
A világ lassan elolvad. Szétfolyik, mint a tortán a máz délidőben, a nyári ünnepeken. Csak a szorítás marad. A durva érintés. A kéz – valahol mindig ott van. Nem, ez nem kellett, de mégis… mégis kell. Ne maradjon abba! Sohasem.
Nem lassul. Nem kímél. Nem akar semmit, csak ami neki jó. Igen, csak ami neki jó. De ami neki jó, másnak is jó. A hullámzás. A széthulló világ. Minden egybe tartozik. Kiegészítik egymást. Egyfelé tartanak. Mint a párhuzamosok, a végtelenben találkoznak. De a végtelen oly messze még…
A görcs. Megint. De ez most más: nem fájó, nem a félelem bujkál mögötte. Csak valami mélyről jövő, ösztönös érzés. Hogy ez most kell. Kell, és kész. Nincs és nem is kell más magyarázat. Egyre erősebb. Egyre kényszerítőbb. És mögötte ott jön még valami. Valami más. Valami nagyobb, valami elementárisabb. De nem akar ideérni.
Lihegés. Egyre sürgetőbb. Egyre szaporább. Néha kimarad. Bizonytalan. Kontrollálatlan. Kérlelhetetlen. Mintha szítanák egymást: a görcs, és a zihálás – együtt tartanak valahová. Ahol a párhuzamosok találkoznak.
De ekkor valami elpattan. Valami áttöri a gátat, és zúdulni kezd, hullámzani, áramlani megállíthatatlanul és eltörölhetetlenül. Minden idegszál, minden idegrost megfeszül. Megfeszül, hogy aztán darabokra szakadjon, és szertehulljon a semmibe. Ez már az ájulás. Az kell, hogy legyen. Nem lehet más, csak valami tudaton túli állapot.
És a világ lassan újra megszilárdul. Nagyon lassan, de végül mégis felölti régi alakját. Zihálás – de már szinkronban. És a durva kéz. Igen, ez megint a valóság. De mi történt az előbb? És miért volt oly rövid?
A szorítás enged, már nem feszül. De a kéz, a kéz marad. Talán nem is az eredeti. Talán egy másik. De a bizsergés... igen, a bizsergés a régi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://agyirokkant.blog.hu/api/trackback/id/tr541979478
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.08. 22:05:30
te most komolyan az első seggbekúrásodat írtad le? undorító beteg állat vagy...ismerem ám a fajtádat, átlagos arc, kicsit tépett frizkó (fodrász a sarkon), táska a kézben-vöröslő foltok az orrnyereg két oldalán (szemüveg), aztán meg egyik utas sem sejtené, hogy képzeletben épp a busz sebváltóján rugózol, miközben a sofőr vidékről hozott kis ostorkákkal csapkodja a segged...golyót érdemelnél, na.